Germánia, az új világ fővárosa.

Érdekes volt először a kezembe venni ezt a könyvet. A borítója és a fülszöveg persze kilóra megvett, hiszen kíváncsi vagyok a PKD könyvre is. Fekete alapon piros színek, csakúgy, mint abban az időben, amikor hatalmon voltak a nácik. Nem most olvastam már ki, de úgy éreztem, csak most tudok annyira gondolkodni rajta, hogy egyrészt ne uralják le az érzelmeim a művel kapcsolatos tényeket. De azért tudjak arról is beszélni, milyen hatással volt rám G. L. Thompson műve. (Apró betűs megjegyzés: nem olvasok semmit magyar írótól, ezért duplán meglepő volt megtudni, hogy az író magyar...és elég kellemesen csalódtam. A mű minden hibája ellenére.) Ugorjunk hát az értékelésre.

Előrebocsátom, hogy nem vagyok jó a profi kritikaírásban. Írom, ami eszembe jut...és a végén megtoldom a szöveget, vagy nem. Szóval. Kiderül a főhősünk neve, Siegfried Wolff. Már a nevét is megmagyarázzák. A skandináv Sigurd ("a győzelem őre") német változata. Jelentése: győzelem és béke. Ő volt az egész sztori főhőse, hogy aztán a végén csak úgy sutba dobja az író, meg sem említve, mi lett a további sorsa. Ezért haragszom rá. (Bár lehet, hogy aztán már nem volt fontos, jó lenne tőle megkérdezni ezt...) Németország megnyerte a háborút. Több ezer országot törölt el a Föld színéről, többek közt Belgiumot is (ide most nagyonnagyon ide akarok írni egy kis toldást, de nem politizálok, de szerintem úgyis kitaláljátok). Ezeket a kis részleteket volt a legborzasztóbb elolvasni, megjegyezni és gondolkodni rajta. Megmutatta, milyen is lett volna, Németországban, milyen is lett volna, ha megnyerik a németek ezt a háborút. Kifejezetten borzasztó volt azokat a részeket olvasni, amikor Siegfried meglátogatta Rudolf Höss-t, a volt auschwitzi táborparancsnokot. (Mert természetesen a háború végeztével írmagját sem hagyták meg ezeknek a táboroknak. Míg a valóságban ugye csak a lengyelországi Sobibor-t sikerült teljesen leradírozni.) A képek a falon a tetovált emberek lenyúzott bőrdarabjai voltak, a szépen megmunkált asztal rabok munkája, amit talán később az ő csontjaikkal raktak be... Ennél a résznél le kellett tennem kb. egy napra, annyira nem bírtam ránézni sem. Sieggi felesége közben a gyereküket várta. általa betekinthettem egy kicsit a nők életébe is. Nem rózsás. A főszál egyébként Hitler utódlása köré épült és hogy még rosszabb emberek akarnak a helyébe lépni, mint ő maga. Siegfried-et pedig azzal bízzák meg, hogy tegye el ezeket az embereket láb alól. Nincs megszabva hogyan és kiknek a segítségét veszi igénybe, csak ölje meg őket. Elég kreatívan meg is oldja, miután megtörténik az a bizonyos látogatás, amiről fentebb írtam. Nekem kifejezetten tetszett, annak ellenére, hogy a végén már nem tudtam, melyik idősíkban is vagyok és kinek a szemszögéből olvasom a történetet. Az biztos, hogy hasonlót még szívesen olvasnék a szerzőtől. Annak meg pláne örülök, hogy sikerült végre megírni ezt a bejegyzést a könyvről. Igaz, így sem lett a legjobb, de legalább kiírtam magamból mindent. A következő is ezzel a művel foglalkozik, akkor pedig arról fogok beszélni, melyik karakter hogyan nézne ki, melyik színész játszaná, ha sorozat/film készülne belőle. (Megsúgom, ezt várom a legjobban!!)

Vigyázzatok magatokra!

Tündérke;